[AION 3.0] Az első napok tapasztalatai

Nekem körülbelül 2,5 nap intenzív kockulásba került lvl 60-ra felnyomnom magam. Eddig pozitív tapasztalataim vannak a patchel kapcsolatban. Másabb PVP a neutral zone-ok miatt, és sokkal gyorsabb és biztosabb medálgyűjtési lehetőségek napi szinten mint a korábbi patchben.

Eye of Tiamat és környéke kifejezetten a kedvencem PVP szempontból. Néha néha belefutok egy-egy zergbe de nem jellemző. Jó nagy térségről beszélünk így akit ott elkapsz annak nem nagyon van ideje visszabújni az őrök mögé ahogyan az 2.7ben bevett gyakorlat volt.
Assassinok elég szívósak lettek, most már nem olyan egyszerű leburstölni őket mint korábban volt. Rangert ugyanolyan könnyű verni mint eddig, gladiátorok is egy fokkal könnyebbek lettek ahogy a sorcik is. Egyelőre úgy látom az SM még mindig a legOPbb class és a templar valami bika durva lett. Clericről annyira nem tudok nyilatkozni nagyon kevéssel találkozok DPS ágon. Chanterrel meg most nagyon állat játszani.🙂

Utánajártam a medálos dolognak, elvileg az első 24 kap mithril medált és ezt elosztjuk nyolccal (összes class száma) és így az első 3 helyezett az adott classból kap mithrilt (AP szerint sorba állítva) többi platinumot. Groupban nyomulva lehet trükközni (pl ranger DPS-sel felhúzza a cleric kapott AP-ját így ő lesz az első). Nem egyszer volt, hogy mithrilt kaptam, majd ha kész az attack+5 ös settem akkor ez állandóra vált.😀

Sajnos most, hogy a két frakció egy területen fejlődik, elég gyakoriak a “kurvaanyázások” ami kicsit ellenségessé tette a légkört. Dehát na, ez a PVP velejárója. 60as crucible setre gyűjtök mert az 55ös már nem életképes a magic suppression hiánya miatt. Ja és nagyban járok Rentus Base-be is, hogy megkapjam az imba staffomat. AP elég nehézkesen jön, bár most legutóbb jött egy szép adag mert leütöttem egy keykeepert (kulcsörzőt) eye of tiamatban és enyém lehetett egy kis láda tartalma.

Sajnálatos dolog, hogy esoterrance drop rate-je nerfelve lett, egy runra körülbelül 15-30k AP-t lehet már csak szerezni. Ami még rossz hír, hogy a PvE damage nem lesz visszaállítva a 2.7-es erősségűre.

2 responses to “[AION 3.0] Az első napok tapasztalatai

  1. meg tudnád mondani hogy jó bowot 60-ra melyik instában érdemes farmolni?