Közlemény

Mint láttátok mostanában nem túl sokat foglalkoztam a játékkal. Többek között azért is, mert már körülbelül 1,5 – 2 hónapja nem játszok vele.

Sajnos ez a játék teljes szabadidős foglalkozást igényel, vagy játszol vele alvásig minden nap, és akkor TOP leszel PvP-ben, vagy pedig mindig kullogsz a többi mögött, mert nincs időd gearesedni, pénzt szerezni.

Én igazából már elértem, amit akartam. Spataloson (duelezésekkel mérve) bekerültem a három legjobb chanter közé, a kezdetektől fogva valami ilyesmi volt a célom. Még úgy is, hogy kicsit ratyi a gearem.

Mostanában akadtak más elfoglaltságaim, ami miatt nem igazán tudok foglalkozni / játszani Aionnal, így gondolhatjátok, kedvem sincs annyira.

Én szerintem le is teszem a tollat, viszont szeretném, ha valaki tovább vinné a blogot.

 

Viszont szeretném, ha az illető aki a jövőben szerkeszti sokat foglalkozna a PvP oldalával a játéknak, hiszen nemzetünk ebben nem áll éppen a toppon és igazából itt kéne segíteni sokat és megnyomni a dolgot, hogy rettegjenek meg minket, ugye? 🙂

 

Tehát aki jelentkezne, mindenképp hagyjon egy kommentet, beszélgetek vele, és ha úgy látom ért a játékhoz, akkor átadnám a stafétát. Persze néha néha ránézek az oldalra, hogy minden okés e.

 

Nincs igazából sok feltételem azon kívül, hogy nagyon legyen penge az illető és az angolja is legyen jó. Csak ennyi.

Reklámok

[Aion 4.0] Néhány plusz információ

Az új Aion kiegészítő három részre lesz osztva, ennek az első részét publikálták nem rég Koreában a teszt szerveren.

Első rész a gunner classt fogja engedélyezni. A második a bardot, és a harmadik pedig a rejtélyes mecha használót.

Vessünk egy pillantást az új patchre.

2

1. Gunner class hozzáadva: Leather armort visel, kézifegyverekkel és nagyobb mordályokkal.

3

 

4-0_patch_notes_char03

2. Legmagasabb szint 65-re emelve.

-Experience a legmagasabb szintig csökkentve

-Experience veszteség 49 alatt csökkentve

 

Skillek

4

1. Számos új skill minden classhoz. (fordítás alatt)

2. Feltöltődős skillek implementálva.

5

 

Új területek

1. Northern Katalam

6c7896e9a197c22ffc66cffcd62cb634

 

 

2. Souther Katalam

afbb26e089cae1fedd85e27a1fe87e23

 

Insták

4-0_patch_notes_instances01

1. Új insta “Steel Roses” (nem hivatalos név) hozzáadva.

-Hasonlóan néz ki mint a Steel Rake.

-1 napos CD.

-Minimum 61es szint kell a belépéshez.

-3 szintes: Első két szint az szóló, a harmadik az három fős kizárólag.

4-0_patch_notes_instances02

4-0_patch_notes_instances03

 

2. Az auto party csináló script fel lett javítva (na ez az amit a büdös életbe nem kapunk meg), most már választhatsz magadnak partyt a listából:

4-0_patch_notes_instances04

Siegek

4-0_patch_notes_siege01

1. Southern és Northern Katalamban lesz két fort, ami relatíve ritkán lesz ostromolható, csak bizonyos napokon.

b5759873bae89ac39e9b30bc9da957df

 

2. Bizonyos bázisok lesznek hozzáadva az új területekhez, továbbá a régi riftes helyekhez, aminek elfoglalása után az adott faj helyőrsége jelenik meg ott.

4-0_patch_notes_siege06

4-0_patch_notes_siege07

 

Questek

1. Néhány siege és új területi napi questek lesznek. A quest áttekintő képernyő felújult.

4-0_patch_notes_quests05

 

Itemek

4-0_patch_notes_items011. Új 65ig terjedő fegyverek hozzáadva.

2. A régi Abyss armorokat vissza lehet váltani, de még nem tudni mit kapsz érte.

– Új fajta leather abyss armor hozzáadva 30tól 60ig ami bizonyos mágikus statokat ad. Gondolom a gunnernek. Medál elvárás újra csökkentve ezekhez.

3. Új szintézis rendszer. Lehetővé teszi, hogy két itemet összeolvassz de az eredmény véletlenszerű.

4-0_patch_notes_items024. Új fajta medál hozzáadva, a Mithrilt könnyebb lesz beszerezni.

5. Új fajta coin és token lesz kapható.

Felhasználói felület

1. Karaktergenerálás megváltozott

1

2

3

4

 

5

 

6 7 8 9 10 11 12 14 13

 

Egyéb

1. Még meg nem erősített: Több karakterhely

2. Karakter törlési idő kevesebb lesz.

3. 10%-kal több XP olyan level 3-as légióknak ahol egyszerre 10en minimum online-ok.

 

 

 

 

Reklám: Otaku Forum (Anime/Manga)

Ez itt a reklám helye. Ezen dolgoztam pár hetet, gondoltam hátha itt akad valami hasonló érdeklődésű ember. Az nézzen fel ha gondolja.

 

Elindult az Otaku Forum! Egy új hírportál / fórum, ami igyekszik számotokra elhozni a legtöbb információt a külvilágból a lehető legszélesebb téma lefedésben. A fő profilunk az anime, manga és a japán. Nap mint nap új hírek várnak titeket, és ha unatkoznátok, ott egy jó kis fórum ahol garantáltan barátokat fogtok találni!

Tartalmunkat folyamatosan bővítjük, későbbiekben még több lehetőség válik elérhetővé számotokra, elsőként az AMV nézési lehetőséget valósítottuk meg, amik listája folyamatosan bővülni fog. A későbbiekben is Ti alakíthatjátok javaslataitokkal az oldalt, továbbá hamarosan egy nyereményjáték is kezdetét veszi, ahol egy értékes Megurine Luka figurát sorsolunk ki. Csatlakozz Te is!

Oldal URL: http://www.otakuforum.hu

Facebook elérhetőség: http://www.facebook.com/otakuforum.hu