[AION 3.0] Az első napok tapasztalatai

Nekem körülbelül 2,5 nap intenzív kockulásba került lvl 60-ra felnyomnom magam. Eddig pozitív tapasztalataim vannak a patchel kapcsolatban. Másabb PVP a neutral zone-ok miatt, és sokkal gyorsabb és biztosabb medálgyűjtési lehetőségek napi szinten mint a korábbi patchben.

Eye of Tiamat és környéke kifejezetten a kedvencem PVP szempontból. Néha néha belefutok egy-egy zergbe de nem jellemző. Jó nagy térségről beszélünk így akit ott elkapsz annak nem nagyon van ideje visszabújni az őrök mögé ahogyan az 2.7ben bevett gyakorlat volt.
Assassinok elég szívósak lettek, most már nem olyan egyszerű leburstölni őket mint korábban volt. Rangert ugyanolyan könnyű verni mint eddig, gladiátorok is egy fokkal könnyebbek lettek ahogy a sorcik is. Egyelőre úgy látom az SM még mindig a legOPbb class és a templar valami bika durva lett. Clericről annyira nem tudok nyilatkozni nagyon kevéssel találkozok DPS ágon. Chanterrel meg most nagyon állat játszani. 🙂

Utánajártam a medálos dolognak, elvileg az első 24 kap mithril medált és ezt elosztjuk nyolccal (összes class száma) és így az első 3 helyezett az adott classból kap mithrilt (AP szerint sorba állítva) többi platinumot. Groupban nyomulva lehet trükközni (pl ranger DPS-sel felhúzza a cleric kapott AP-ját így ő lesz az első). Nem egyszer volt, hogy mithrilt kaptam, majd ha kész az attack+5 ös settem akkor ez állandóra vált. 😀

Sajnos most, hogy a két frakció egy területen fejlődik, elég gyakoriak a “kurvaanyázások” ami kicsit ellenségessé tette a légkört. Dehát na, ez a PVP velejárója. 60as crucible setre gyűjtök mert az 55ös már nem életképes a magic suppression hiánya miatt. Ja és nagyban járok Rentus Base-be is, hogy megkapjam az imba staffomat. AP elég nehézkesen jön, bár most legutóbb jött egy szép adag mert leütöttem egy keykeepert (kulcsörzőt) eye of tiamatban és enyém lehetett egy kis láda tartalma.

Sajnálatos dolog, hogy esoterrance drop rate-je nerfelve lett, egy runra körülbelül 15-30k AP-t lehet már csak szerezni. Ami még rossz hír, hogy a PvE damage nem lesz visszaállítva a 2.7-es erősségűre.

Reklámok

3.0 class balance változások?

Ameddig nem kapok normális és végleges patch note-okat a 3.5-ről addig beszélek erről.

3.0-ban látványos változások mentek át class balance ügyileg. A régen áhított erőegyensúly különbségek kicsit közelednek egymáshoz. Még mindig nem tökéletes, de már érezhetően jobb mint korábban volt.

Gladiátor: Szerencsétlenek a legnagyobb vesztesei 3.0-nak. Az új skilljeik közül a ténylegesen hasznosak tárából egyetlen egy skilljük van, ami annak titulálható. Az UD nerfelése +20% esély növekedés arra, hogy stunnolhatóah, fektethetőek legyenek. Bizony bizony ismerve az Aion RNG-jét ez sorozatos stunhoz és knockdownhoz vezethet, azaz ők is megismerhetik milyen az, amikor úgy facerollolják őket, hogy fel se tudnak állni. De ez még csak 20% nem a világ vége. Ez egyben egy lehetőség is a gladi használóknak, hogy használjanak remove shockhoz kötött skilleket amit eddig UD alatt csak ritkán tudtak.

Templar: Meh, nagyon erős lett. Eddig is endgame templar kb. megállíthatatlan volt (a gazdagabb m res settel rendelkezőkre értem) ezután mégdurvább lesz. Kapnak egy shield stance-t amit amíg használnak gyakorlatilag megállíthatatlanok és stunnolhatatlanok és mindez 2 másodperces cd-vel ami kemény. Továbbá kapnak még egy behúzást, így már összesen 4 fajta módon húzhatnak vissza minket ami kicsikét húzós lesz 1v1-ben. Ráadásul az új behúzásuk egyszerre 3 embert húz be. Cdg-be eddig is kellettek de ezután már standard lesz templart vinni. Aki tapasztalt és új alton gondolkozik annak most erősen ajánlanám a templart.

Spiritmaster: Hogy őszinte legyen nem nagyon olvastam bele. Azt látom, hogy a fejlesztők egyik kedvenc classja a sorcerer mellett, mert kapnak egy skillt ami m boostot és m accot növel nekik látványos mértékben, továbbá egy új skillt ami meg tud állítani fear állapotban, így mégjobban szétabálják az agyadat. NA tapasztalatai szerint a fear nerf nem nagyon érezhető, mindössze 1 másodpercet vettek vissza belőle. Fear shriek -2 másodpercet kapott. Kaptak továbbá combo skillt amivel megsorozhatnak futás közben. Szvsz SM tarolni fog 3.0-ban ugyanúgy mint 2.7-ben a koreai tournament videókból ez jött le.

Sorcerer: Megkapta a sokásos erősítését. Kicsit meglepő ugyan, hogy a skill ami a glacial shard II-nél is erősebbet fog lőni az PVPbe sokkal kisebbet lő mint az arany stigma. Kapnak megint egy teleportot, nem árt hozzászokni a fordulgatáshoz és a taboláshoz. Fagyasztó skilljük eléggé érdekes lett. Befagyaszt ilyen jégtömbbe, amiből ki tudsz jönni remove shock-kal. Természetesen utána levegőbe vágnak és jöhet a faceroll és lehet sírni LFG-n. Annyira nem érdemes  amúgy elnyomni rá a remove shockot az előbbi ok és egyéb miatt is mert ameddig ebben az állapotban vagy nem tud támadni. Szvsz ezt chantra dredgion cleric feltartóztatásra találták ki. Anti-gank skillnek is jó. Ő is kapott mozgás közbeni sorozatlövő skillt. Eljött a kite-olós sorcererek ideje? 😀

Cleric: Jobban rákoncentráltak az 1v1 lehetőségeire. Lassítás, macc m boost növelő skill, heal ami 50% HPnál kapcsol be, és új ranged támadások legalábbis erre utalnak. A cure mind és dispell össze lesz vonva egy lvl 55+os skillre. Effektje nagyon szép. 🙂 Ők kapnak egy jó nagy pofont a 3.0 magical cancellation (vagy mi)  statja miatt. Még jó h az a stat mínuszba nem vihet. 😀

Chanter: Awwww yeah, legnagyobb nyertese az assassin mellett a 3.0-nak. Skill ami m accot acc-ot és p attackot növel és folyamatosan használható az nagyon tetszetős. +1 remove shock, önmagára castolható dispell és +1 stun egy kombó skillel amit olyan messze elüthetsz mintha extend fegyvered lenne (extenddel 11 méter!) az nagyon adja. Nem beszélve + 1 ranged támadásról ami betriggerel egy távolsági stunt amit ritkán használtunk eddig. Nagyon faszányos. Amit még szintén kiemelnék az pedig az a skill ami +300 stumble / stun átütés. Így még ezt használjuk templar és gladi ellen 50% esélyünk lesz stunra és kd-ra. Várva várt skill mert a fél skillistája a chanternek stunra és knockdownra alapszik.

Assassin: Kap egy bikázást ez is. Slayer transform ami HP / m rest növel de beteg módon. Állítólag assassinok 2800 m rest így már el tudnak érni majd ha még megfelelő setjük is van mellé. Csomó skilljük futás közben is használható lesz. Kapnak egy castolós skillt ami beteg sebzéssel bír és mindenkit stunnol aki a target és közted van. Wind walk kicsi cd-vel használható lesz (magasrangúakat életbe nem kapsz el), és kapnak egy knockdownt is. Baró.

Ranger: Háát nem tudom, elég átlagos erősítést kaptak ahogy nézem. Szokásos stunszám / DPS növelés. Új aoe aether trap csapda. Ami talán látványos, hogy egyik új skilljük megengedi, h csapdákat rakjon le cast time nélkül.

Erőviszony változások lesznek látványosan, a gladi a táplálékláncon szerintem most visszább fog esni a sorcival együtt. A 3.0 nyertesei szvsz a chanter és az assassin. Talán ez a két class volt idáig a legnagyobb hátrányban, megérdemelték.

Milyen karaktertípust indítsak PVP-re?

AION 2.7-es leírás, a jelenlegi verzióban az erőviszonyok részben megváltoztak!

 

Egy kis szösszenet, hogy szerintem kinek milyen típusú classt érdemes indítania.

Tapasztalt PVP játékos kezében az erősségi sorrend 1v1 esetén:

1. Spiritmaster = Sorcerer

2. Gladiator = Templar = DPS Chanter = DPS cleric

3. Ranger = Assassin

4. Supportive chanter = Supportive cleric

Gladiator:

Ő a fegyverek mestere. A staffon kívül minden fizikai sebzést biztosító fegyvert képes használni. Felhasználása univerzális mind 1v1-re mind group playre ajánlatos. Ellenfeleit folyamatos földreütésekkel öli meg, nem beszélve az igen kíváló DPS-éről. Megállíthatatlansága miatt a kezdőknek ajánlanám, játszása nem igényel komolyabb meggondolást és és improvizációt sem top geart.

Előnyök:

-Megállíthatatlanság.

-Sorozatos szándékos és véletlen földreütése az ellenségnek.

-Erős sebzés.

-Több player sebzése egy időben.

-Egyszerű klassz, nem kell sok billentyűre odafigyelni.

-Íj használata az ellenség futamodása esetén.

Hátrányok:

-Teljes kiszolgáltatottság a mágikus kasztoknak.

-A megállíthatatlanságát biztosító buffok lejártával gyerekjáték a megölésük.

-Könnyen le lehet hagyni őket PVP közben.

Templar:

Ő a hivatalos tank, PVPben passzív skillje van arra, hogy kevesebb sebzést kapjon játékosoktól, és beteg mennyiségű gyógyító és védelmi buffal rendelkezik. Sebzését átlagosnak mondanám, a burstjét (rövid idő alatt, feltúrbózva és szerencsével bevitt sebzés) pedig veszélyesen magasnak. Szakavatott kezeknek ajánlanám a használatát bonyolultsága miatt. Drága class, mert kétkezes kardon kívül pajzsot és egykezest is szerezni kell neki, és mindent felenchantolni, hogy megfelelő sebzéssel rendelkezzen.

Előnyök:

-Iszonyatos strapabírás.

-Sok öngyógyító skill.

-Megfutamodó ellenséget vissza tudja húzni.

-Magas burst.

-Kiváló csapat és szóló módra is.

-Megállíthatatlanságot biztosító buffok.

Hátrányok:

-Könnyen körbeugrálható, kiteolható.

-Buffok lejártával könnyen kivégezhető.

-Mágos kasztok ellen kiszolgáltatott, főleg SM ellen.

-Mielőtt használható szintre hozod nagyon sok idő eltellik és sok pénzt költesz.

Spiritmaster:

Jelenleg a legerősebbnek mondott class, szerény véleményem szerint a sorcerernél is erősebb ilyen téren, de ebből még olyan sokat nem láttam, hogy eldönthessem. A sok CC skilljével és debuffjával bármilyen classt használhatatlanná / harcképtelenné tud tenni, még a dotok végeznek velük. Legidegesítőbb skilljük a fear és változatai ami teljes mértékben harcképtelenné tesz. Ezek egymás után bevihetőek és pont annyi ideig, hogy megöljön. Tökéletes 1v1 class, group playre nem ajánlott, ha nem szeretnél gyakran meghalni. A class kezelése egyszerű.

Előnyök:

-Rengeteg ideig CC (altatás stb) alatt tartás.

-Dispell, silence, bind, lassítás, attack speed lassítás debuffok.

-Erős védelem DP skillel kombinálva.

-Dotok által a kiteolás lehetővé téve.

Hátrányok:

-Spirit substitution nélkül irtó gyenge védelem.

-Csapatjátékban első számú célpont, gyakran hal.

-Kicsi DPS.

-Silence alatt használhatatlan (abból sokat fogsz kapni).

Sorcerer:

Legnagyobb nuker class. Óriási mennyiségű DPSt tud rövid idő alatt bevinni, a burstje messze a legnagyobb a játékban. 1v1-re ideális bár személy szerint world PVP-re nem ajánlanám. Második leggyakoribb kaszt a gladiátor után, bonyolultságát közepesre tenném. Ha átlagos játékos kezében van relatíve könnyű megverni, erősebb játékos kezében közel lehetetlen.

Előnyök:

-Hatalmas DPS.

-Teleportáció.

-Nagy mértékű CC.

Hátrányok:

-Gyenge védelem, 2+v1-ben kiszolgáltatott.

-Silence érzékenység.

-Közepesen gearfüggő.

Chanter (DPS):

Jelenleg a kedvenc classom. Mivel PVP-ben betöltött erősséget nézünk most és 1v1 szempontjából a DPS chanterről fogok beszélni. Rengeteg stun és knockdown képesség. Nagyon fontos, hogy ilyen irányú stigmák legyenek betéve ha győzni akarsz. Sebzése kicsi viszont az attack speedje nagyon gyors. Relatíve sok védelmi buff az ütésidő és varázslásidő, DPS növelésére, burst védelemre. Használatát nehézre tenném. Csak és kizárólag jártas, gyors és tapasztalt játékosoknak ajánlom.

Előnyök:

-Rengeteg knockdown és stun.

-Sok heal és védelmi buff lehetőség.

-Mantráinak köszönhetően gyors mozgás.

-Hasznos távolsági skillek.

-Öngyógyítása miatt fizikai kasztok rémálma.

-Csapatos buffjai miatt a legkeresettebb csapattag a cleric után.

Hátrányok:

-Nem megfelelő kezekben gyors halál.

-Kicsi DPS.

-Nagyon gearfüggő.

-Lassításból és fogásból potion nélkül nem tud kiszabadulni.

-Supportive módban 1v1 maga a pokol.

-Nagyon gyors reflexeket igényel.

-Zabálja a manát.

Cleric (DPS):

A DPS clericről beszélvén a gearfüggőség jut eszembe. Hiába használunk staffot, semmi nincs ami a magical accuracyn komoly szinten növelne, ezért elég sokszor resistet kaphatunk. Tankokat relatíve könnyű kombinációval (dot dot vakítás) megölhetünk, de a sorcerer / ranger párossal a silence-dpsük miatt komolyan meg fog gyűlni a bajunk. Megfelelő gearben és statokkal viszont gyönyörű és izgalmas gameplayt biztosít. Nehézsége közepes.

Előnyök:

-Átlag feletti DPS.

-Öngyógyítás mesterfokon.

-Root és dotok nagyon kicsi CD-vel.

-Dispell magunkon vagy szövetségesen.

-Vakításos kombó. >:D

Hátrányok:

-Silence érzékenység.

-Igen erős gearfüggőség.

-Stunlock-ra kiszolgáltatott.

-Kevés életerő.

-Burst ellen nehezen védi meg magát.

Ranger:

Ranger az tipikus fizikai DPS class távolról. Meglepetésből támad és ügyes játékos kezében elég pusztító lehet 1v1ben mágus kasztok ellen. Teljesen felbuffolva nagyon komoly haladási és lövési sebessége van. Nehézsége: Nagyon nehéz.

Előnyök:

-Iszonyatos DPS.

-Altatás, silence, lassítás, minden ami megállít egy hirtelen támadást.

-Hasznos csapdák magas magical accuracyval.

-Hide.

Hátrányok:

-Nagyon ratyi védelem, fogásra lassításra érzékeny.

-Komoly DPShez közel kell menni az ellenséghez.

-Nagyon erős stun és knockdown érzékenység.

-Nagyon nagy odafigyelést, időzítést igényel.

Assassin:

A tipikus “féreg” class, képes folyamatosan hideban mozogni nagy sebességgel. Sebzése PVP-ben talán a legnagyobb, gyors támadásaival bármilyen classt eltesz láb alól ha azok nem reagálnak időben. Teleportálásaival ki tud mozdulni megfogásokból, lassításokból, számos megelőző skilljével meg képes varázslatokat illetve ütéseket elkerülni. Nehézsége: Nagyon nehéz.

Előnyök:

-Őrületes DPS.

-Sok stun.

-Gyorsaság.

-Elkerülési képességek.

-Majdnem folyamatos hide.

Hátrányok:

-Gyenge védelem a buffok lejártával.

-Ha elvesztette a meglepetés erejét gyerekjáték megverni még rosszabb gearben is.

-Erősen gearfüggő.

-Nagy improvizációs képességet igényel és hideg fejet.

-Legjobban latency függő kaszt a nagyon gyors attackspeedje miatt.

Na ennyi volna az összefoglalóm, bármi kérdésetek kérésetek van írjátok a kommentbe. Továbbá jól esne egy kis bíztatás is, hogy valaki olvassa-e amit írok. 🙂